Romantika vs. Amőba 2.0

Go is to Western chess what philosophy is to double entry accounting.

— Trevanian: Shibumi —

Annak kedvéért, aki keveset jár emberek közé: a gó több ezer éves keleti játék, mai (japán) szabályrendszerének kialakulása néhány száz évvel előzte meg a modern sakk megszületését. Érdekessége, hogy egyszerű szabályai ellenére nagyon bonyolult rendszer, amely a kombinációs elemek mellett példátlan stratégiai mélységeket rejt. Végső soron az egyik legnehezebb játék, és az ötdimenziós űrtetriseket most nem számoltam ide, mert egy bizonyos szint alá nem ereszkedem le. A gó tehát nem olyasvalami, amiről érdemes vagy lehetséges rövid ismertetőt írni. Ki kell próbálni, lehetőleg olyan ellenféllel, akinek már van némi rálátása a játszmák szépségeire. Amiről viszont lehet röviden írni, az a gónak a sakkal való állandó összehasonlítgatása. Márpedig ilyesmibe rendszeresen belefutok.

Az egész ügy ott kezdődik, hogy a feltételezett kivételektől eltekintve nincs senki, aki egyformán szeret gózni és sakkozni. A szektás monomániások mellett sokan vannak, akik néhány évente elfordulnak az egyiktől, és egy darabig csak a másikat tolják, de a kettőt együtt sohasem. Ennek oka, hogy a két játék világa pontosan annyira különböző, mint Európa és Ázsia. Ha valamelyiket az ember rendszeresen műveli, akkor bele kell helyezkednie az adott gondolkodásmódba, a hirtelen váltás pedig több mint kellemetlen. Mindenesetre a világ két csúcsjátékáról beszélünk, és mégis van, akinek ez nem elég.

A szembenállás lényege, leegyszerűsítve. Ha szóba jön a gó, a vonalas sakkozó udvarias érdektelenséggel végighallgat, majd megjegyzi, hogy valóban remek dolog, de az amőba helyett inkább a Játékok Királynőjénél marad. A vonalas gójátékos elvörösödik, és újra elmagyarázza, hogy a 8×8 mező az túró a 19×19 rácsponthoz képest, Kaszparovot is elverte egy kávéautomata, majd ráadásnak jinjangos bullshitet zúdít az ember nyakába. Persze, a sakkban 400, a góban 32 490 lehetséges kezdőlépés van, melyek közül 64, illetve 992 tekinthető értelmes lépésnek. Ennek megfelelően egy gótáblán olyan tíz-az-ötvennegyedikenszer (jesszus) több féle állás alakulhat ki, nem csoda, hogy a gó alapvetően stratégiai küzdelem (többfrontos háború), míg a sakk elsősorban taktikai összecsapás (egy konkrét csata). A fenti okok miatt csináltak már nagymesteri szintű sakkprogramot, de a legerősebb góprogram csak egy ügyesebb hobbijátékos teljesítményét hozza. Rajongói szerint a gó végletesen letisztult formájával filozófiai magasságokba emeli a játékot, míg a sakk a sokféle lépéssel, figurával és speciális szabállyal nem irányul a tökéletességre.

Ezzel szemben az is tény, hogy a sakk variációs lehetőségeit kimeríteni szinte lehetetlen, nem kell végtelenszer több. Tökéletes parti így sincs, na meg ott van az emberi tényező is. A programozási modellek bevonása nevetséges, az úszás sem elavult sport csak azért, mert feltalálták az atomtengeralattjárót. Inkább drukkoljunk együtt, hogy készüljön egy rendes gószoftver. Az adu ász filozófiai tartalomról pedig annyit, hogy a sakk éppen annyira filozófikus játék, de európai értelemben. Gyors, célra törő és gyakran pszichológiai jellegű küzdelem, folyamatos feszültség. Nem véletlen, hogy az európaiak hajóztak először Japánba, nem pedig fordítva.

Sokfelé írják, hogy aki manapság a valódi szellemi kihívást keres, az a teljesen kielemzett sakk mellől áttér a góra. Szerencsére nem vagyok elég okos, ezért nekem a sakk mindig is kihívást fog jelenteni. A gó viszont sohasem nyújtja azt a romantikus élményt, amit egy hosszúra nyúlt sakkparti, ahol az ember név szerint ismeri a saját figuráit, és arcról gyűlöli az ellenséges bábokat. Akármennyire szeretem a gót, megmarad táplálékkiegészítőnek. Kipróbálni viszont mindenkinek kötelező, úgyhogy klikk ide!