Költözés

Átcuccoltam a blog.hu-ra. Konkrétan ide. Jókat.

Duckbunny és az óriás vámpírbékák

Normális ember 12 évesen keményen szerepjátszik, mint ahogy 16 évesen abba is hagyja. A kivételek, ésatöbbi, tudom én jól. Sőt az is szerepjáték, amikor elképzeljük, hogy egy különleges felhatalmazással a zsebünkben lézerkarddal támadunk a kormányt minden előjel nélkül ránk szedő taxisra. A lényeg most az, hogy van a D&D nevű klasszikus, amin annak idején mindenki túlesett, mint a mumpszon meg a bárányhimlőn. Már 12 éves fejjel is halványan rémlett, hogy nincs minden rendben a dologgal, de akkoriban szódával vettük be a legvadabb hülyeségeket.

Az a hiánypótló mű, amire nemrég dZé barátom közreműködésével bukkantam rá, ezeket a szálakat segít elvarrni — röhögjük ki bátran tizenhúsz évvel ezelőtti önmagunkat, terápiás jelleggel. A szóban forgó blogbejegyzés a Head Injury Theater nevű oldalról származik, ami önmagában vicces. A cikk a 30 éves D&D-t köszönti, méghozzá úgy, hogy kipécézi és földig alázza a Világ Leghülyébb Monsztereit. D&D Gallery of Shame. Zseniális. Mert mindannyian mindvégig tudtuk, de sosem tettük fel a Kérdést.

At the age of twelve I'd realize that it looked like someone seven-years-old designed some of the monsters, and my opinion hasn't changed to this day. That's not to say that all these monsters are retarded and lame. Oh no. Only some of them are stupid beyond words. (...) Mind-numbing creations that a lot of you will be surprised someone didn't get their ass handed to them for even suggesting.

Az egyes tételeket nem akarom külön-külön lelőni, mindenki vesse bele magát a válogatásba. Ízelítőül csak annyi, hogy a Spelljammer (űrelfek és űr-víziló-emberek), a kacsanyúl és az óriás vámpírbékák valóban ütnek, csakúgy, mint a magát kardnak álcázó falvédő. Nem is beszélve a Raggamoffynról, amit nehéz egy mondatban jellemezni. Egyébként maga a Head Injury Theater is remek olvasnivaló. Különösen azoknak ajánlom, akik éppen idegösszeomlást akarnak kapni valami felfoghatatlanul tenyérbemászó húgyagyúság kapcsán. Kutyaharapást szőrével: a Jared néven futó művész oldala segít túllépni a kritikus tömeget, és földeli túlterhelt idegrendszerünket. Bookmarkba, most.

Sopron-Mexikóváros tengely

Praktikusan ma este 9-kor kezdődik a sakk-vébé, ha nem számítom bele az úgynevezett nyitóünnepséget. Mexikóban akkor éppen délután 2 lesz, de nem is ott van a Föld szívcsakrája. Mivel nászúton vagyok, csak most jutottam a gép elé; gondoltam, megnézem a sorsolást, kit fog először befenyíteni GM Leko. Az Index kábé egyetlen magyar hírportálként számol be a jeles eseményről, a menetrendet viszont ők is 80 évre titkosították. (Azt azért elárulják, hogy Griscsuk lesz a mai vacsora.) Más oldalakon még ennyi se, legfeljebb a szokásos konzerv a gyorshírek között: Lékó Péter (28) sokak szerint világbajnok lehet, ha mindenkit megver. Oh lá lá.

Ez elég furcsa, mert sakk-vébé döntője akkor is nagyon fontos dolog lenne, ha nem ülne ott egy magyar. Viszont: ki a faszt érdekel a négyszáztizenharmadik részletes beszámoló arról, hogy egy skót bíró elcsalta az amúgy még matematikai esélyekkel sem rendelkező magyar focisták gól nélküli isztambuli döntetlenjét? Komolyan elkaparom magam. Világbajnoki döntő vs. fél évvel ezelőtt előre bebukott világbajnoki selejtező. Hm hm? És nemár, hogy a sakk leszorítsa a Rögbi-vébét a Nemzeti Sport Online főoldaláról, ezt én sem gondolhatom komolyan.

Update: belehúzott az Origo, egy órával a kezdés előtt hosszasan boncolgatják Capablanca taktikai készségét és Karpov sakkpolitikai szerepét. A cikk, most mondok egy számot, 11 százaléka szól közvetve vagy közvetlenül az aktuális eseményről, de az is olyan stílusban, hogy beférne az Ablak-zsiráfba. Szép nagy írás amúgy, biztos nem öt percig tartott összeollózni.

Szóval sorsolás: a világbajnokság hivatalos oldalára csak jófejségből mentem fel, mert borítékolni lehetett, hogy használhatatlan. És valóban. Az milyen, hogy eddig egyedül a bulgárok készítettek kifogástalan oldalt a saját versenyüknek pár éve? A Morelia-Linares márkanevet dajkáló mexikói-spanyol csapat számára egy ajándék Webdesign for Dummies kötet maga volna az informatikai robbanás.

A ChessBase már korrekt módon tudósít a sorsolásról, bár a sok fénykép között legalább fél perc kellett hozzá, hogy felfedezzem a 14 mérkőzés között a 3 darab Lékó-Griscsuk partit. (Ugyanaz, mint az emlegetett chessmexico.com oldalon...) Szegény Anand viszont csak egyetlen esélyt kap majd, hogy pontot raboljon Péterünktől, azt is sötéttel. Mindegy, ezzel már lehet kezdeni valamit.

Most pedig irány a PlayChess. Mi más. Kapcs ford.

Update 2: azóta kiderült, hogy a versenyről az emlegetett Index és az Origó is korrekt módon tudósít. Azt továbbra is tartom, hogy a sakk-vébé előzetes népszerűsítéséről gyakorlatilag nem is lehetett beszélni, és a tudósítások is nulla egész nulla dekagramm többletinformációt hordoznak. Példa, csak ami legelőször eszembe jut: a sakknak nem tenne rosszat, ha Lékó Pétert (formálisan) legalább olyan teljes értékű celebritásként kezelné a sajtó, mint az ehhez hasonló paprikajancsikat.

Innovatív megoldás

Itt látható balra egy hivatalos zsánerképen a Warmachine Cygnar frakció Trencher Chain Gun Crew nevű egységének egyik tagja. Nagyon jó mini, összesen 7 darabból áll: a kezelő teste, a két lába a térdekre támasztott alkarokkal, a hátán lévő rohampuska, a géppuska állványa, maga a fegyver, valamint a pajzs rész, ami a kezelőt védi. Összerakni könnyű, maga a figura pedig nagyon precíz darab, öröm lesz kifesteni. A poszt lényege azonban nem is ez, hanem egy valódi gyöngyszem, amire a CoolMini oldalon akadtam rá.

Az ismeretlen kolléga szépen összeállította és kimázolta a chain gunnerét, csak a pajzsot rakta fel fordítva, és úgy látszik, ez a mai napig nem tűnt fel sem neki, sem az oldal látogatóinak. Főleg a hátsó nézet vicces, gondolom az kettőt ér, ha valakit így is eltalál szegény pára. Tudom én, hogy mindenki tévedhet, de azért nem ciki gondolkodni, mielőtt bekenünk valamit ragasztóval.

That should be fine, thanks

A Privateer Press cuccokkal kapcsolatban néhány fejszámolási bravúr után nyilvánvalóvá válik, hogy az európai viszonteladók között nincs olyan, amelyik az amerikai boltok áraival versenyezhetne. Itthon vásárolni meg egyenesen ostobaság lenne, a legjobb tengerentúli ajánlathoz képest konkrétan a duplájába kerül minden egyes figura. Ez nyilván nem akkora gond, ha az embernek fél tégely űrgárdistazöld pirosítóra van szüksége, de most négyen álltunk össze jó nagy listával. 600 és 1200 dollár között már nagyobb a különbség. A Reaper-fronton jól bevált Sci-Fi Genre most nem jött szóba, mert tapasztalat szerint rettenetesen csomagolnak. Nem ragozom, találtuk két megfelelő dílert, az egyik éppen annyival drágább a másiknál, hogy az semmit ne számítson. És szállítanak Magyarországra is, hurrá. Akkor mehet a mehet.

Apró nehézség: ha kiválasztjuk az űrlapon, hogy Hungary, akkor hó és halál. Levél az első boltnak (Phoenix Games Online): mi a teendő. Válasz: klikkeljünk a Proceed gombra. Levél a boltnak: nem retardáltak vagyunk, hanem a Hungary kiválasztása után hiába klikkelünk rá. Válasz: oké, megjavítják. Minderre fél nappal lehal az oldaluk, valószínűleg túl nagy lendülettel álltak neki barkácsolni. Még fél nap, és megint él, de a hiba marad. Újabb levél: akkor most mi van. Éppen a válaszra várunk, majdcsak lesz valami.

Eközben nem tétlenkedtünk, izzítottuk a másik forrást is (ChaosOrc's Superstore). Hasonló levél: mennyi a posta Magyarországra, adnak-e kedvezményt ekkora csomagra, satöbbi. A legfontosabb kérdés az lett volna, hogy az a pár tétel, ami éppen nem szerepel az oldalukon, mikor jön legközelebb. A válasz menetrend szerint meg is jött, csak az utolsó kérdésre nem válaszoltak benne. Levél vissza: oké, de mikor jön, ami épp nincsen? Egysoros válasz: that should be fine, thanks. (?) Na itt is lefagytunk picit, várunk az újabb mailre.

Semmi kétség, hogy a rendelést előbb-utóbb összehozzuk valahogy, de egyre inkább úgy tűnik, hogy amit megspórolunk, az elmegy majd az ideggyógyászati kezelésekre. Viszont kezd összeállni a fejemben a Cygnar-banda színsémája meg a szükséges GS-ezés is, nemsokára befejezem a rajzokat, és kiteszem, hátha valaki leszólja.

Szept. 18. feat Moist von Lipwig

Nemrég fejeztem be két Pratchett-regényt, ráadásul egyszerre. Gyakran olvasok 2-3 könyvet párhuzamosan, általában azért, mert az egyiket ottfelejtem valahol, és kénytelen vagyok elkezdeni egy másikat. A dolognak nincs hírértéke, de a felfedezésem hátha érdekes azoknak, akik eddig csak az itthon kiadott Pratchetteket olvasták. A két regény a 2005-ös Thud! és a nyolc évvel korábbi Jingo volt, magyar címük nincs és nem is lesz. Ehhez például csapjuk hozzá az annál is nyolc évvel korábban, vagyis 1989-ben írott, magyarul is olvasható Piramisokat (Pyramids), és mindjárt kiderül, miről van szó. Figyelem, a gimnáziumi dolgozatok formai jellegzetességeivel terhes poszt következik, észrevételeket az OM címére. Tehát.

A Pyramids klasszikus Discworld-regény, ami inkább vicces, mint bármilyen. Alapvetően a kultúrsokk nevű jelenséggel foglakozik, mint ahogy Pratchett könyveinek 90 százaléka is ugyanezt járja körül, más-más oldalról. Az úgynevezett való világgal csak nagyvonalú párhuzamokat mutat, azt is főleg a poén szintjén. Egészében véve limonádéról van szó, bár azon belül a legjobb fajta. Kedves rajongók, Terry Pratchett hardcore ponyva, ne lássunk már mögé egy küszködő kultúrantropológust.

A Jingo már sokkal célzatosabb, és az sem lehet véletlen, hogy a tréfarépa álegyiptomi színteret álarabokra cserélte az író. Ennek ellenére megvan benne minden, ami a Korongvilágra jellemző, és a regényt senki sem vádolhatja azzal, hogy farnehézzé (orrnehézzé?) vált volna a félreismerhetetlen aktualizálásoktól. A fejlődést mindenesetre nem lehet nem észrevenni, ami kifejezetten pozitív jelenség; ha valakitől már az ikszedik könyvet olvassa a dolgozó, akkor azt is elvárja, hogy ne mindig ugyanazt lökjék elé.

A Thud! az evolúció következő állomása. Ez nem Discworld regény. A Piramisokkal össze sem lehet hasonlítani, a poénok is szórványosabban bukkannak fel, és az egész annyira aktuális, hogy szinte egy kelleténél vastagabb röpiratról van szó. Ez az eddigi legjobb Pratchett-könyv, amit olvastam, és az egyik legrosszabb Discworld-történet. Nincs mese, emberünk kinőtte a saját maga által alkotott világot. Lord Vetinari már nem az, aki a The Colour of Magic elején beszaratja Rincewindet, Sam Vimes egy kiköpött Maigret felügyelő, ésatöbbi. A karikatúráknál a jellemfejlődés nem feltétlenül indokolt dolog.

Az egész felsorolás arra megy ki, hogy
• kérem vissza a jól megszokott, agyelhagyós Korongvilág-sztorikat, valamint
• jöhetnének olyan Pratchett-könyvek, amelyek végre nem Ankh-Morporkban játszódnak, és nem is attól 50 méterre délre.

Sajnos az újabb Wintersmith-t még nem olvastam, a Making Money (szeptember 18-án jön ki) és az I Shall Wear Midnight pedig még meg sem jelent, úgyhogy nemsokára okosabb leszek. Főleg, hogy beígértek egy regényt Nation címmel is, aminek köze nem lesz a Discworldhöz. Simán lehet, hogy rájövök majd, mekkora hülyeséget írtam.

de_profundis.jpg

A Vérfociról (magyarul Blood Bowl) még nem írtam, ezt igyekszem mielőbb pótolni. Addig is itt van balra egy valódi ritkaság a gyűjteményemből, amit elsősorban azok fognak értékelni, akik valaha is kipróbálták a Games Workshop tetszhalott asztali fociját. Az outsiderek kedvéért említem meg azt az alaptételt, hogy a BB valamiért szereti az idiotizmust. Ez egyrészt azt jelenti, hogy aki képtelen felfogni a játék szabályait/ törvényszerűségeit, és vérlázítóan ostobán játszik, az szórni fogja a hatosokat, és valószínűleg megnyeri a meccset. Másrészt azt is jelenti, hogy amikor értelmes lépésekkel próbálkozunk, akkor általában képtelenek vagyunk két kockával összesen hármat dobni. Az egésznek pedig az lesz az eredménye, hogy a Vérfocinál jobban egy játék sem rongálja az idegeket. Seven or eleven, snakeeyes watching you — mondja a Motörhead, és fogalma sincs, mennyire igaza van.

A képen egy elég jó BB-edző látható, aki komoly esélyekkel indul a világon bárki ellen. (Különösen, ha kedvenceivel, vagyis a legerősebb fajnak számító orkokkal játszik.) A kép a Vérfoci Európabajnokságon készült még 2005-ben, közvetlenül azután, hogy emberünket boldog-boldogtalan tönkreverte, és éppen az ötödik vagy hatodik ellenfele ejtette le neki a szappant. Már azon is túl van, hogy a fotóst elküldje a francba, éppen a fenti Vérfoci-alaptétel egyik kiegészítését ízlelgeti: akkor sem fog sikerülni, amikor már nem számít. (Szintén az outsiderek kedvéért: 0-5-nél kettest vagy nagyobbat kellene dobni a szépítéshez. A dobás egyes, az eredmény pedig nemsokára 0-6. Ha netán megint megszerezzük a labdát, és eljutunk vele a gólvonalig, lehet találgatni, hogy 1-6 vagy 0-7 lesz a dolog vége.)

A legjobb BB-játékosok közös tulajdonsága, hogy mégis újra odaülnek ahhoz a rohadék zöld táblához. 47-es IQ fölött esélyük sincs a győzelemre, de ezerötszázadszor is megalázzák magukat. Persze ez csak a játék alapja, vannak még mindenféle szabályok meg figurák is, amitől az egész kap bizonyos körvonalakat. A szabályokról és a figurákról majd legközelebb. Addig is gyönyörködjön mindenki a mentális bokafogás lencsevégre kapott esszenciájában.