Nem Bobby Fischer háborúja

A Bobby Fischer Goes to War című könyv már magyarul is kapható. Meglepő, de néha le kell fordítani valami értelmeset, a statisztikák kedvéért. David Edmonds és John Eidinow munkája a következő dolgokról szól: hidegháború, USA, SZU, Izland, sakk, sakkozók, pszichológia, szociológia, nők. Mivel a sakkot elvont, öncélú dologként kezelni minimum nevetséges, nagyon jó, hogy időnként felbukkan ilyesmi. Az újságírók rettenetes dolgokat képesek produkálni könyvszerkesztés címén (gondoljunk a "Miért beteg a magyar foci" jellegű szemétre), ez a kötet azonban éppen hogy az újságírói szemlélet által lesz szórakoztató. A benne szereplő felvételek és illusztrációk minőségét büntetni kellene, de kit érdekel, amikor az ember ilyen bekezdéseket olvashat két metrómegálló között:

Lehetséges, hogy Fischer hetedik lépése — egy gyalog előreléptetése, melyet korábban már alkalmazott, de valahogy bizonytalanul — remegtette meg az orosz kezét: Szpasszkij kiöntötte a kávéját. Úgy ment el törlőruhát keresni, hogy az órája ketyegett. Fischer úgy nézett takarító ellenfelére, mintha az megőrült volna.

Személyes hátterük mellett a könyv bemutatja a rendszereket is, amelyek kitermelték Borisz Vasziljevics Szpasszkijt és Robert James Fischert. Valódi érdekesség, hogy az "évszázad mérkőzését" először mutatják be értékelhető módon a szovjetek szemszögéből. Remek háttéranyag azok számára, akik a rejkjavíki párosmeccs FBI-os, KGB-s, bürokratikus tökfejes epikájára kíváncsiak, de az egyik legnagyobb valaha élt sakkozó tragédiáját is keretbe helyezi. Erre itthon szükség is lehet, mert minden idők legérdekesebb sakkjátékosát sokan csak a híradós félinformációkból ismerik.


Tény, hogy Bobby Fischer érzelmi intelligenciája egy házilégy szintjén van, szépen fejlett üldözési mániával rendelkezik, és már-már komikusan antiszemita. Ezzel szemben az is tény, hogy a nagy és szalonképes Aljechin például "Zsidó és árja sakk" címmel írt cikksorozatot '41-ben, csakhogy ő nem volt bolond. Aki politikai korrektségre és kiszámíthatóságra vágyik, az vegyen kutyát. A sakk harci játék — ugyanúgy, mint a kártya —, ezért művészi szintre fejlesztéséhez megalomániára van szükség, ami csak a komolyzenei tehetséggel csereszavatos. Viszont mégiscsak játék, és van, aki a játékában él. Egy mentálisan sérült ember holokauszt-tagadásánál az is jobban érdekel, hogy mi van a körmöm alatt.

A szintén zakkant John Nash-ről filmet forgattak, és megmentették vele a papírzsebkendő-ipart. Ugyanezek a csodálatos elmék most nagyon drukkolnak az Egyesült Államoknak, hogy bilincsbe verje Bobby Fischert, amiért magasról leszarta a nemzetközi kereskedelmi szankciókat, és 15 évvel ezelőtt megint sakkozott egyet Szpasszkijjal. Na mindegy. Amúgy ez is nagyon jó könyv itt jobbra, csak alig lehet hozzájutni.

...They've pushed me too far, too far
All this talk of war, but it's only a game
All I ever wanted to do
Is play chess with you
But if they find me, they will indite me
I just can't fight any more

We'll build this rook house here for Bobby...

- iLiKETRAiNS: A Rook House For Bobby -